Az Everness Fesztivál öt nap feltöltődés: felnőtt játszótér, ahol felszabadultan mégis felelősséggel lehetünk ismét gyermekek. Mindennap már kora reggeltől kezdve tánc és jóga, számos mozgásprogram és harcművészeti foglalkozás vár ránk a Balaton partján, hogy jóleső fáradtságunkat aztán egészséges ételeket és italokat fogyasztva pihenjük ki, esténként pedig világzenei koncertek és meghitt hangulatú házibulik során kapcsolódjunk ki.
Az Everness Fesztivál a közösség élménye: egy hely, ahol otthonos, biztonságos környezetben, csoportos képzések és egyéni terápiák során ismerhetjük meg a különféle önfejlesztő módszereket. Ez a közösség nem csupán a fesztivál öt napja alatt létezik, hiszen tapasztalataink azt mutatják, hogy vendégeink a rendezvény után is kapcsolatban maradnak egymással, beépítve mindennapjaikba az itt elsajátított ismereteket, tovább formálva a világot, az otthont, amelyben élni akarunk.
Az Everness Fesztivál középpontjában elsősorban a tudatosság, az egészséges életmód, az önmeghaladás és az emberi kapcsolatok állnak. Ennek szellemében hívtuk el a különböző területek jeles képviselőit, szakértőit, hogy a fejlődésedet szolgáló információk és tudás a leghitelesebb forráson keresztül juthasson el hozzád. A fesztivál nyitott és elfogadó légkörében szabadon elmélyülhetsz számodra új témákban, módszerekben, hogy az öt nap után energiával tele, és tényleg feltöltődve térhess haza – a lényeg, hogy jól érezd magad és újra felfedezd valódi énedet!
Emlékezz vissza az eddigi legjobb nyári fesztiválos koncertélményeidre – sikerült? Akkor készülj fel, mert az Everness Fesztiválon alaposan átrendezzük a toplistádat! Koncertjeink és zenei programjaink nálad is jó időre a dobogóra fognak kerülni, ugyanis a zenei élmények vadiúj dimenziójába repítünk. Mivel a kikapcsolódás és a feltöltődés egy pillanatra sem állhat le az öt nap alatt, ezért a világzene és a chill műfajok minden szegletét felfedezzük, hogy átélhesd a zene és a ritmus nyugtató, gyógyító erejét, de egyben az előadók, a közös buli és tánc által kiváltott eksztázist is megtapasztalhasd.
Jól tudjuk, hogy az igazi feltöltődés bizony mindenkinek mást jelent – ha a pörgős mókuskerékből kiszabadulva szeretnél egy kicsit elcsendesedni és magadra, befelé figyelni, arra is bőven lesz lehetőséged. A nyüzsgő programoktól távol már kora reggeltől tökéletes nyugalomba vonulhatsz vissza és meditálhatsz, kikapcsolódhatsz – akár egyedül is belevághatsz, de szellemi vezetőink, előadóink és trénerek is segítenek neked irányt mutatni.
Tudjuk, hogy számos szerepkörben kell bizonyítanod nap mint nap, ami nem egyszerű, úgyhogy tökéletesen megértjük, ha vakációs tennivalóid listáját a fesztelen szórakozás vezeti. Az Evernessen erről is gondoskodunk! Kapcsolódj be egy kis örömzenélésbe, tanulj néhány menő trükköt zsonglőreinktől, keresd meg az egyensúlyt a slackline köteleken, este ámulj velünk performereink produkcióján, utána pedig bulizz és táncolj régi vagy újdonsült barátaiddal!
Az Everness Fesztivál egyik legfontosabb témája az emberi kapcsolatok világa - mindegy, hogy egyedül vagy párban érkezel, szakértőink, előadóink segítségével rengeteg kérdésre kaphatsz választ ezt a területet illetően is. Szervezünk speciálisan nőknek, és külön férfiak számára ajánlott programokat, de az anyasággal, gyermekvállalással, családdal, sőt az intimitással, szexualitással kapcsolatos kérdéseket is felvetjük, kitárgyaljuk - a boldogsághoz bizony sok részletnek kell helyre kerülnie, úgyhogy még a kényesebb témákban sem hagyunk magatokra!
Ép testben, ép lélek – ennél jobb okot nem tudunk felhozni annak érdekében, hogy minél több testmozgást iktass az életedbe, az Everness Fesztiválon pedig egy csomó újdonsággal ismerkedhetsz meg. Akár folyamatosan mozgásban lehetsz, ráadásul teljesen mindegy milyen formában teszed ezt – a sokféle jóga, NIA, pilates, Jiaido, taichi, chikung, küzdősport foglalkozás és táncóra után tested és lelked hétköznapi rohanásban kibillent egyensúlya garantáltan helyreáll, mire hazatérsz..."