"Évekkel ezelőtt indítottuk el a Kor-határtalanul programot, és azóta is szenvedélyesen dolgozom azon, hogy az 50 és 60+-os korosztály ne lemondással, aggodalommal fogadja az idősödés éveit, hanem éppen ellenkezőleg, megőrizze aktivitását, tanulási vágyát.
Hazánkban az 50 felettiek helyzete nehezebb, a nyugati kultúrában sokkal nagyobb megbecsülést kapnak az ötvenen túliak, elég csak megnézni a televíziók hírműsorait, a reklámokat. Én hiszek abban, hogy mindig lehet jobban élni az életet és ez nem korfüggő. De az első lépést ehhez nekünk kell megtenni!
Szemléletmódot nem lehet parancsszóra váltani. Nem akarok erőszakosan senkit más útra terelni, bebizonyítani, hogy ő mire lenne képes. Azokat várom erre a programra, az tartson velem, aki hiszi, hogy minden nappal lehetünk éppen a korunk által magabiztosabbak, hitelesebbek, életrevalóbbak – ez legalább olyan fontos, mint az imént felsoroltak–, és próbáljuk kicsit több derűvel megélni az idősödést ma is meg holnap is. De várom azokat is, akikben ott a vágy: „valahogy másként kellene", de még nem tudják, hogy kezdjenek hozzá.
A személyes találkozás során a magam példájával és sok hasznos információval szeretném erősíteni a hallgatóságot abban, hogy akárhány évesek vagyunk is, mindenképpen érdemes tennünk magunkért.
Egy jó ízű beszélgetésre várom az érdeklődőket"
2017. március 29-én, szerdán 18 órától tart interaktív elődást "Korhatártalanul - 50 után is aktívan" címmel Endrei Judit a Pécsi Kulturális Központban.
Belépőjegyek:
elővételben:1.800 Ft
helyszínen: 2.100 Ft
Jegyek február 15-től válthatóak elővételben a helyszínen Hétfőtől Péntekig 08-20 óra között
Kapunyitás: 17.30
Előadás kezdete: 18.00
Az előadásról bővebb információ a +36 30 40 90 815-ös telefonszámon kérhető.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!